„Hepehupás vén Szilágyban”, Zilahon születtem 1975-ben. 1989 december 11-én Veresegyházra költöztünk, azóta az otthon és az itthon elkülönült egymástól.
A gimnáziumot már GödöllŐn végeztem, majd a Népi Mesterségek és MŰvészetek Iskolájában különbözŐ képesítéseket szereztem: szövŐoktató, közmŰvelŐdési szakember és népi játszóházi foglalkozásvezetŐ. A népzene, a néptánc és néphagyományaink ápolása fontos szerepet töltenek be életemben.
A Pécsi Tudományegyetemen francia nyelv és irodalom szakos bölcsész és középiskolai tanár diplomát szereztem, francia, európai szaknyelvi specializációval. Az egyetem ösztöndíj lehetŐségeit kimerítettem, 2004-ben Strassburgban voltam nyári egyetemen, 2005-ben Erasmus ösztöndíjjal az Avignon-i egyetemen töltöttem egy félévet, szakdolgozatomhoz kutatgattam, melynek témája: az írói mŰhelyek. Mind egy-egy kedves állomás számomra…
A diplomaosztó elŐtt pár nappal megkaptam a Szentendrei Református Gimnáziumban a francia katedrát. Ajándék volt számomra a hír, s azóta is minden nap ajándék, amit itt tölthetek a gyerekek között. Szeretem a munkámat, a munkahelyemet. Szentendre festŐi hangulata egyre kedvesebbé válik számomra, s Zilah is visszaköszönt Szentendre testvérvárosaként.
Négy lánygyermek közül én vagyok a harmadik a családban. A nyugodt kézmŰveskedés mellett, néhány extrém sportot is kipróbáltam, gimnazista koromban barlangásztam, Avignonban eveztem. Szeretek túrázni, síelni, szeretek kertészkedni, fŐleg gyógynövényekkel foglalkozni, rajzolni, festeni, barátokkal együtt lenni, nótázni… Van egy számomra igen kedves kis zsákfalu Dél-mezŐföld és a Tolnai-hegyhát ölelésében, a Sió és a Kapos folyók között megbúvó Nagyszékely. Szeretek nagyon ottlenni.
Részlet az Alfa diákújság Tanári Arcképcsarnok címŰ rovatából:
Mátyás Andrea Helga vagyok, iskolánk új franciatanárnŐje. PályakezdŐként kerültem ide, diplomaosztó elŐtt három nappal kaptam meg az állást. Barátaim figyelmeztettek, hogy nézzem meg az Express honlapját, mert rábukkantak egy nekem való állásra, miszerint francia tanár/nŐ kerestetik a Szentendrei Református Gimnáziumba. Tanévzáró értekezlet elŐtt másfél órával érkeztem meg önéletrajzommal és a lelkészi ajánlással, s Gizi néni tanácsára betettem az igazgatónŐ asztalára. Két nap múlva felhívott az igazgatónŐ, hogy mikor érnék rá bejönni. Egy órás beszélgetés után, másnap felhívtak, hogy megkaptam az állást. Nagyon szép nap volt. Hétvégén volt a diplomaosztó a Pécsi Tudományegyetemen, ahol büszkén vehettem át oklevelemet, egy biztos állás tudatában.
Összesen ketten választottuk a pedagógus pályát 15 fŐbŐl, akik francia szakon végeztünk 2007 júniusában. Mindezt Máté Györgyinek köszönhetem, volt tanszékvezetŐnknek, aki egyetemi éveim alatt igazi pedagógusként kísérte végig utamat, majd kollegaként foghattunk kezet halála elŐtt.
Kicsit távolra kerültem PécstŐl, a megszokott környezettŐl, otthonomtól, de nagyon megkedveltem Szentendrét, s ebben nagyon sokat segített az iskola családias légköre, ami nemcsak a tanárok között, de a tanárok és az igazgatóság, tanárok és gyerekek között úgyszintén megvan. A jegyzáró értekezleten örömmel figyeltem, hogy minden gyereket és fiatalt személy szerint ismernek a tanárok, egyikük sem vész el a szürke ködben. Ebben nagy szerepe lehet annak a sok közös programnak, amit a tanítási órákon kívül szervez az iskola, heti áhítat, kirándulások, versenyek, sportnap…
Az elsŐ hónap nagyon nehéz volt, eleve fel kellett dolgoznom azt a sok új impulzust, ami a Szentendrére költözéssel járt: új élet, új emberek, új környezet, új szokások… Egyrészt fárasztó volt, alig vártam a hétvégéket, másrészt nagyon izgalmas volt, szeretem a kihívásokat. A tanévkezdŐ értekezleten rengeteg információ zúdult a nyakamba, minden új volt számomra: a naplóírás, osztályozás, számonkérés, dolgozatíratás/értékelés… Kértem a gyerekeket, hogy adjanak egy kis idŐt, míg kidolgozom koncepcióimat. Talán több segítséget kellett volna kérnem mentoromtól, kollegáimtól, akkor lehet, hogy gyorsabban ment volna, de szép lassan kiizzadtam. Most már vannak saját módszereim, ami további fejlesztés alatt áll. Van úgy, hogy az ifjaktól tanulok, hogy mit kéne másképp tenni. Talán a saját hibáinkból tanulunk a legjobban, ha képesek vagyunk felismerni és elismerni.
Nemcsak Szentendrét, hanem az iskolát, tanítványaimat és kollegáimat is nagyon megkedveltem és megszerettem. Munkámat élvezem, örömmel csinálom, s folytatni szeretném mindaddig, amíg egy baba el nem szólít, hogy most már vele törŐdjek.